Imádok írni!

Sok időt töltök egyedül. Mikor távol vagyok a családomtól, magányosak lennének az esték és unalmasak a hétvégék, ha nem írnék. Az írás fantasztikusan szórakoztat, szeretem, hogy van időm a szavakkal játszani. Mikor belemerülök egy történetbe, kiszakadok a valóvilágból, a történetembe zuhanok, és azt élem meg valóságként. Oly annyira magával tud ragadni ez a gyönyör, hogy képes vagyok a leírt illatokat érezni, az eseményeket átélni, érzem az érintést, a hideget, a meleget, nevetek, ha öröm éri a szereplőt, és sírok, ha fájdalom.

Mikor elkezdek egy könyvet, először is ledurvázom. Ez alatt azt értem, hogy leírom, ami kiömlik belőlem. Aztán átolvasom, nincs-e benne akadás, folyamatos-e a sztori, s ha a végére értem, néhány napig pihentetem. Mikor leülepedett bennem az izgalom, előveszem, és az elejétől kezdve átolvasom az egészet, hogy csiszoljam, hogy finomítsak a fogalmazáson, vagyis a kiömlött gondolataim durva szemcséit selymesen simává csiszolgatom.

Legnagyobb segítségem, legkeményebb kritikusom a feleségem. Ő mindig rendelkezésemre áll, segít nekem, és őszintén véleményez. Mindig ő az első, aki elolvassa a könyvemet. Ezt követően szétküldöm néhány ismerősömnek, s miután visszaérkeztek a negatív és/vagy pozitív kritikák, kijavítom, ha szükséges. Ezután jön a korrektori forduló, a tördelés és folytathatnám…

Imádok írni!